FJSE Blog

Segíts, hogy segíthessünk

  • Home / Alapítók / Rábits Péter

Rábits Péter

Általában könnyen megy az ilyen és ehhez hasonló bemutatkozó, figyelemfelkeltő szöveg megírása, most mégis legalább 2 hete nem jön az ihlet. Egyrész olyan sokrétű, színes. érdekes az, amivel elkezdtünk foglalkozni. hogy félő, nem sikerül nagyon röviden megfogalmaznom, másrészt a többiek már annyi mindent megírtak előttem, hogy nagyon meg kell gondoljam, mivel rukkolhatnék elő?!

A személyes „út” nekem fontos, talán lesz majd valaki, akinek pont ez a pár mondat kell ahhoz, hogy elinduljon „valahonnan, valahová!” 😊

Rábit Péter

Kétirányú gerincferdülés, 15mm-es csigolyakinövés, 70+

évesekre jellemző vázrendszeri meszesedés, ízületi bántalmak, a rossz
táplálkozás és mozgásszegény életmód következtében túlsúly.

Csapnivaló közérzet, fáradékonyság, hangulatingadozás, a
mindennapok monotonitása, melynek következménye a magánéleti vállság, és bizony
a bőségszaru sem nálam volt nyitva akkortájt.

És akkor eszembe jutott gyerekkorom egyik meséje, Münchausen
báró, aki lovát lába közé kapva, saját 
parókáját megragadva húzta ki magát a mocsárból.

Persze az út kezdetén ott volt nekem Koór Béci, aki
tanácsaival és egy pulzusmérő óra rendelkezésemre bocsájtásával elindított az
úton. Soha nem lehetek elég hálás Sipos Fanninak, aki az első bátortalan
lépésektől kezdve 3 évig írta nekem az edzésterveket! Nehéz volt a kezdet. Első
edzés: 2015. június 23.  Célom is volt:
egy év múlva, 60 perc alatt lefutni a 10 kilométert. Emlékszem, az első
futásnál 1perc után 162   a maximum
pulzus, amit csak az egy órás edzés legintenzívebb szakaszában lett volna
szabad elérnem. Megijedtem, mi lesz ebből?! 
„ Malacokat megetetni, gombokat nem piszkálni!”-ahogy a klasszikus
viccben áll. Hittem is meg nem is, de tettem, amit előírt Fanni.

Az első 3-4 hónapban egy teremfoci cipőben futottam aszfalton.
Eredmény: mindkét sípcsontomban csonthártyagyulladás. Megoldottuk. Belebotlottam
a kézisúlyzóba, eltörött a bal lábam kisujja. Azt nem lehet gipszelni, tehát
mit csináltam?  Futottam törött lábújjal😊
De november 4-én, kevesebb mint 5 hónap elteltével, 53 éves kezdő futóként
59’24 ’’ alatt meglett a 10 kili. Evés közben jön meg az étvágy! 😊
Irány a félmaraton! Az azért a 10 kilihez képest egy „másaik kávéház”. Az első
három nevezésemet 2 sérülés, és egy, a verseny t megelőző vírusos hasmenés
következtében buktam, de 2017 novemberében, a K&H siófoki versenyén, közel
sem optimális körülmények között teljesítettem. 😊 2:17, meg a reszli 😊

Azóta is vannak tervek, de nincs teljesítménykényszer. Már nem
akarok legyőzni senkit, ha felkészülök, talán majd lesznek újabb javulások, bár
a kor nem nekem dolgozik, de pozitív életszemléletű vagyok! 😊

Igyekszem élvezni a futást, a versenyeket, az azokra valós
felkészülést, az utazásokat, az ott töltött időt, ahogy az adrenalin begyújtja
a „rakétákat”. (Kis rakéta is rakéta! 😊 )

Beszélgetni másokkal futás közben, motiválni segíteni. és
nem csak nekik,  és nem csak sportolás
közben, hanem minden rászorulónak hiszen: „Runing is Fun!” és sporttal
segítünk! 😊

 

Fuss és segíts! 😊 Sportolj bármit és segíts! 😊

 

Keress minket. várunk Téged is közénk! 😊

 

Köszönöm, hogy elolvastad! 😊

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian